Nem lesz ingyen
a jövő zenéje
[Ars Technica/HWSW] Több ezer
forintért CD-t eladni egyre kevésbé életképes üzleti modell, a
digitális letöltések piaca azonban még nem képes ellensúlyozni a
lemezeladások csökkenéséből származó bevételkiesést. Egyesek
szerint tíz év múlva nem is éri meg egyáltalán lemezkiadással
foglalkozni, mert nem lehet nyereséget elérni.
Nem lesz ingyen zene!
Elképzelhető, hogy a jövő
zenészeinek a koncertjegyek, pólók, relikviák eladásából vagy a
Guitar Heróban való szereplés tiszteletdíjából kell majd
gazdálkodniuk, s magát a zenét ingyen adják. Habár a felhasználók
számára ez vonzó perspektíva, a kiadók továbbra sem támogatják ezt
a verziót, s a szakma kitart amellett, hogy bármilyen is lesz a
"jövő zenéje", azért fizetni kell. Ugyan nagyjából 10 éves
késéssel, de mára a zeneipar felismerte, hogy változnia kell. Az
eddig bevált, megszokott üzleti modell elavult, s minden késlekedés
csak azt az érzést erősíti a fogyasztókban, hogy egy olyan korba
léptek, amikor ingyen vihetik a zenét. Az amerikai kiadók
előrelépése pedig csupán annyi, hogy ma már egységesen egy olyan
legális szolgáltatás létrehozását jelölik meg célként, amely
kényelemben és használhatóságban felveszi a versenyt a
fájlcserélőkkel, de mégis termel bevételt.
A a brit Westminster Egyetem
zeneiparral foglalkozó tudásközpontja és üzleti fejlesztési
hálózata, a MusicTank még tavaly ősszel szervezett egy
találkozósorozatot, ahol az internetszolgáltatók, lemezkiadók,
közösségi szolgáltatók és egyéb érintett szereplők jöttek össze és
osztották meg gondolataikat. A beszélgetések nem arról szóltak,
hogyan lehetne küzdeni a peer-to-peer ellen vagy hogyan lehetne
beleverni a felhasználókba a szerzői jogi szabályokat, hanem arra
koncentráltak, hogyan lehetne egy működő, versenyképes alternatívát
állítani a jelenlegi megoldások mellé. Ennek nyomán született meg a
"Let's Sell Recorded Music" című
jelentés, mely egy apró pislákoló fény lehet az alagút végén.
Hosszas viták folytak arról, hogy
melyik út jelenthet kompromisszumot majd a jövőben, s az egyik
lehetséges nyerő verzió az előfizetéses vagy átalánydíjas modell.
Ugyan ezzel kapcsolatban is vannak fenntartások, komoly akadályokat
kell leküzdeni, de az érintett feleknél ezzel kapcsolatban érezhető
a legkevesebb ellenállás. Korábban több próbálkozás volt már az
előfizetéses, átalánydíjas szolgáltatásokra, de ezek többnyire
megbuktak, igaz általában nem önmagában a módszer, hanem a
digitális jogvédő technológiák gyengesége miatt. Az egyetlen
terület, ahol ez működik, az a streaming média, de a Last.fm,
Pandora és társai csupán egy bizonyos felhasználói igényt képesek
elérni és kiszolgálni.
Átalánydíjas előfizetés a
jövő?
A zeneipar számára is az
előfizetéses rendszer lehet a titok nyitja, s a jelentés szerint a
többen belátták, hogy egy a mostaninál sokkal nyitottabb modell
fejlődést hozhatna. Arról ugyan egyelőre nem esett szó, hogy a
végfelhasználói szerződések mit tartalmaznak majd, milyen elérést
és milyen korlátozást láthatnak majd a 2010-es évek zenehallgatói
maguk előtt, de annyi bizonyos, hogy pénzt fognak fizetni a zenéért
és valamilyen szintű limitációra is számíthatnak a
felhasználhatóság terén.
Mit hallgatunk tíz év múlva?
A szponzorált letöltések és
streaming ugyan megmaradhat a jövőben is, de még ez a módszer sem
képes megváltoztatni a peer-to-peer megoldásokon felnőtt új
generáció beidegződéseit. A lehetséges jövőképek között megjelent
az is, hogy a felhasználók, megfelelő fizetség fejében legálisan
használhatnának bármilyen internetszolgáltató hálózatán bármilyen
letöltőprogramot, legyen az peer-to-peer vagy egyéb megoldás, a
zenészek közt a bevételeket pedig az előadók népszerűsége alapján
osztanák szét -- igaz többé már nem lenne mérőszám az eladott
lemezek mennyisége.
Ehhez több kedve lenne az
internetszolgáltatóknak
Ez a verzió ráadásul az internetszolgáltatók számára is motiváló
erejű lehetne, hiszen ők maguk is szabadabban kínálhatnának akár
online, akár offline zenei szolgáltatásokat. A díjat az
szolgáltatótól érkező számlán keresztül fizetnék be a felhasználók.
Ez a modell gyakorlatilag egy felpuhított változata az általános
érvényű átalánydíjas jogdíjfizetésnek, mely ellen a jogvédő
szervezetek oly gyakran tiltakoznak.
A probléma csupán annyi ezzel az
álomszerű megoldással, hogy a felhasználók nem tudhatják majd, hogy
mely kiadók anyagai vannak lefedve ezzel a licenceléssel, illetve
amennyiben a különböző országok kormányai más törvényeket nem
hoznak, a zenék megosztása továbbra is illegális lenne. Arról nem
is beszélve, hogy a kontrollálatlan terjesztéstől félnek a kiadók,
hiszen nem tudhatják, hogy milyen minőségben, milyen
összeállításban keringenek a tartalmaik.
Aki valaha is járt egy komolyabb
torrentoldalon az tudhatja, hogy annál szigorúbb minőségbiztosítási
szabályokat maguk a kiadók sem tudnának támasztani, mint amit ezen
oldalak adminisztrátorai megkövetelnek. A fent említett
pénzelosztási probléma azonban megoldhatatlannak tűnik, hiszen a
szegmentált peer-to-peer forgalmakat nehezen lehetne megfelelően
monitorozni, ráadásul a letöltések száma nem feltételen arányos a
meghallgatások számával, így újra fals adatok képződnének azzal
kapcsolatban, hogy mit is hallgatnak valójában az emberek. Ennek
ellenére a MusicTank jelentése kitartóan bizakodó, s azt jósolja,
hogy megvalósítható lesz a jövőben is, hogy közvetlenül a
zenefogyasztásból származhasson bevétele az iparágnak.
A zenészeknek is van saját
véleményük
A múlt héten az előadókat
tömörítő Featured Artist Coalition nevű szervezet első ülésén
Londonban megfogalmazták a kiadóktól független igényeiket a jövővel
kapcsolatban. Ők több kontrollt szeretnének a saját maguk által
létrehozott tartalmak felett, azt kérik, hogy a rajongóikat ne
zaklassák jogi procedúrákkal, illetve szeretnének több pénzt látni
azoktól a cégektől, akik az ő muzsikájuk révén jutnak bevételhez és
népszerűséghez, mint a YouTube vagy a MySpace.
http://www.hwsw.hu/hirek/38343/musictank_zene_ipar_elofizetes_digitalis_letoltes_p2p_torrent_fajlcsere.html